Back to top

Országos Just Dance Bajnokság, ahogy én átéltem

Peti írta 2018. 09. 23. - 22:11 időpontban

Sziasztok olvasók, táncosok, Just Dancerek, Peti vagyok! Szeretném megosztani veletek, hogyan éltem át az Országos Just Dance Bajnokságot.

Kezdetek

Mielőtt belevágnék az Országos Just Dance Bajnokság közepébe, kicsit visszatekintenék az időben hogyan is jutottam idáig.

Mikor jó pár éve felfedeztem a Just Dance Now-ot, rögtön megtetszett, de nem igazán voltam elég fitt, hogy ezt a játékot aktívan tudjam űzni, így nagy ritkán elővettem pár tánc erejéig. Majd egyszer csak sok minden megváltozott az életemben.

Ekkor már sportosan, pont egy évvel ezelőtt találkoztam a RealGamers 9-en egy kedves csapat pár tagjával. Elkezdtünk közösen tevékenykedni, ezután alakult meg a Just Dance Mánia, de immáron egyfajta barátság is kialakult köztünk. Ekkor teljesen elkapott a gépszíj és nem tudtam leállni a játékról, sem.

A számomra első Schönherz-es kolis bajnokságra még YouTube videókat nézve készültem, és valahol a középmezőnyben végeztem. Vettem PS4-et, kamerát hozzá, az egyik kedvenc játékomat, és persze a Just Dance 2018 sem maradhatott ki. Ezután egyre jobb és jobb eredményeket értem el a versenyeken a koliban és a MondoCon-on is.

Természetesen nem mindig csak a versenyekre készültem. Sokat jártam Just Dance bulikra, a versenyek után is még maradtam táncolni, ahol sok kedves embert megismertem, akik szintén szeretnek táncolni, vagy legalábbis próbálkoznak, ahogy sokszor én is. :D De az biztos, hogy a Just Dance játékot szeretik, is! :)
Mindeközben folyamatosan dolgoztam, és nem mindig volt időm gyakorolni a versenyekre, de legalább egyszer minden koreográfiát elpróbáltam.

A Just Dance Mániával, 2018 elejére elkészült a weboldalunk, szórólapjaink, stb. mert ekkor már is több kollégiumba hívtak minket, ahol különböző események alkalmával JD bulikat szerveztünk, ahol szintén sokat táncoltam én is a hátsó sorokban. Első saját "Nyitóbuli"-nkat is megszerveztünk az InGame bárban, majd közösen a PlayIt-en is részt vettünk. Ezúton is külön köszönöm mindenkinek az akkori segítséget.

Visszatérve a versenyekhez, a tavaszi MondoCon volt az első, ahol dobogós helyet értem el, azaz 2. lettem. Ezt követően egy másik versenyen 4-5. helyezést, de erre nem is tudtam nagyon készülni, meg is látszott, évekre visszanyúló hátterű ellenfeleket nehéz így legyőzni. A Nyári MondoCon-on - a Tavaszi MondoCon verseny győztesével, és az Országos verseny döntősével - Csabival ismét meg kellett küzdenem, ezúttal sikeresen, de még hátra volt Bianka, - aki az Országos verseny 3. helyezettje lett - , hogy elérjem az első 1. helyezésemet! Ekkor kaptam meg a belépőmet az Országos versenyre. Ezután nagyon jó helyezést értem el a Világbajnokság selejtezőjén, de 161 emberen múlt előttem hogy oda is bejussak, viszont nyertem még egy versenyt a Meltdown-ban a III. Yeti kupát, amire tényleg keveset készültem, egyáltalán nem számítottam rá.

És el is érkeztünk az Országos bajnoksághoz!

Országos Just Dance Bajnokság 2018

Miután megkaptam a belépőmet a versenyre, csak arra vártam, hogy milyen táncokat kell majd gyakorolnom. Így belegondolva tényleg sokat gyakoroltam, kivéve az Extrém számokat, mert egyszerűen nem volt több időm rá.

Ez a nap is eljött!

Mikor megérkeztem néha kicsit izgultam, néha nem, de próbáltam nyugodt maradni, mert tudtam, hogy ezen sok múlik. Figyeltem arra, hogy eleget igyak, ne legyek túl kipihent, de pihenjem is ki magam minden tánc után.

Selejtező

Eljött a selejtező, nem vagyok benne biztos (szerk.: Confirmed!), de a nevem elsőként került az ágrajzra, ami azt jelenti, hogy a Selejtező két táncát összesítve nekem lett a legtöbb pontom, ez számomra meglepően jó kezdés volt. A legjobb 3 versenyző kapott egy bannolási lehetőséget, amit én nem akartam először kihasználni, mert mindegyik számot úgy éreztem, hogy ugyanannyira tudom, de végül bannoltam egyet, ami csak úgy nem tetszett éppen akkor.

Főág

Kezdetét vette a tényleges verseny. 8-an jutottak be ide, mindenki jól táncolt. Első körben Melindával küzdöttem meg, de egy győzelemmel továbbjutottam a 2. körre, ahol már csak 4-en maradtunk. Itt Réka ellen táncoltam, de őt is éppen legyőztem. Ezután Csabi és én maradtam a főágon.

Megkezdődött az vesztes ág játékosai között a küzdelem. Ez volt a második esélyük a győzelemre. Aki itt nyert az táncolhatott ellenem vagy Csabi ellen. Itt Bianka jutott ki győztesnek.

Ezt követően én a főágon legyőztem Csabit egy számomra elég laza tánccal, tehát Biankának kellett Csabi ellen megküzdenie a garantált 2. helyért. Így, miután a főágon veretlenül átjutottam, már a biztos 2. helyezésem megvolt. Igazából csak reménykedtem benne, hogy eddig eljutok, de egyáltalán nem voltam benne biztos. Minden győzelmem után kaptam a pozitív visszajelzést a kis szurkolótáboromtól, némely vetélytársamtól, de én is sokaknak szurkoltam.

Döntő

Pár órával később eljött a döntő, fent a nagy színpadon! Itt már csak az extrém táncok jöhettek szóba. Sok-sok ember nézett a színpadra. Nem izgultam, koncentráltam. Még az elején én is a sorok közt ültem, amíg kiderült, hogy Bianka vagy Csabi ellen fogok megküzdeni az első helyért.

Sajnos eddigre én teljesen kipihentem magam, semmi bemelegítés nem volt, de máris az első számmal belecsaptunk a lecsóba, a játék legnehezebb táncával az Animals-szal. Nem éreztem át, kellett egy kis idő mire ráhangolódtam, végül kisebb fölénnyel meg is nyertem ezt a táncot.

A 2. tánc a Circus és a 3. a Tumbum volt, amiket elvesztettem. Előre tudtam, hogy az ellenfelem ezeket jobban tudja, látszott is a pontokon, így többet nem ronthattam. Ekkor az állás 2-1 volt, Csabi javára. Neki már csak egy győzelem kellett nekem még kettő. De egy olyan szám következett, amit én tudtam jobban, a John Wayne, így egyenlítettem 2-2-re.

Utolsó tánc

A Despacito-t nagyon vártam, mert még csak egyszer volt a nap folyamán, és azt teljesen biztosan tudom, de sajnos nem az került sorra ismét, hanem harmadjára is a Walk This Way következett. A verseny elején a selejtezőben, ebben a táncban Csabi kb. 300-zal több pontot ért el, mint én, így várható volt a végeredmény, hogy most is jobb lesz.

Elkezdődött a tánc, az első mozdulat X lett mindkettőnknek, aztán jöttek a Perfect-ek és mentek is, de Csabinak nem, így az elején le is maradtam közel fél centi csíkkal. A 2. csillag környékén utolértem pontban, és ide-oda dobáltuk a koronát. A közönség ekkor már ujjongott, sikítozott. A vége előtt megint lemaradtam kb. 2mm csíkkal, ami elég sok pont, nem ronthattam egyet sem. Néhány másodperc több másodpercnek tűnt. Végül behoztam a pontokat éppen a legeslegvégére, és a maximum 13333 pontos skálán, 9 pont különbséggel megnyertem a bajnokságot!

Végszó

Köszönöm mindenkinek a támogatást, a szurkolást! Gratulálok a többi versenyzőnek, ugyanis mindenki nyert egy versenyt, hogy itt lehessen, de különösen Csabinak, mert nagyon szoros és izgalmas döntőt élhettünk át mindannyian.

Hozzászólás
Coach Image